Aquasol Resort

Az Aquasol Resort arculatában a természetességet és a természetközeliséget szerettük volna megjeleníteni. A hotel kívülről egy vidéki vendégház hangulatát kelti, és az ajtón belépve ez az érzés tovább erősödik. Rengeteg fa felület és növény található a szobákban, a folyosókon és az átriumban is, ezért ezt mindenképpen meg akartuk jeleníteni az arculat egyes elemein.

A logó kivételével az összes nyomdai anyag megtervezése a mi feladatunk volt. Mindenek előtt szerettünk volna egy olyan motívumot találni, amely könnyen használható, elegáns és illik a hotel összképéhez. Így esett a választásunk a levél mintára, mely a legtöbb felületen vissza is köszön. A kék szín a logóból adódóan meg volt határozva, mely remekül passzol a nyers és natúr színekhez. Itt is rendkívül fontos volt számunkra, hogy amit csak lehetséges, újrahasznosított papírból készíttessünk el. Az általunk meghatározott stílushoz a talpas betűtípus illeszkedik, hiszen elegáns, időtálló és folyószövegekhez is kiválóan alkalmazható.A fotókat szintén mi készítettük, a háttérhez pamutvásznat használtunk, kiegészítőknek pedig javarészt csak természetes dolgokat választottunk. Több féle növény és fa textúra jelenik meg a képeken, akár csak a hotelban.

www.aquasolhotel.com

Project details

Designers

Varga Balázs, Samu Cynthia

Client

Aquasol Resort

Project date

December 2018

Project location

Mosonmagyaróvár, Hungary

Share